fbpx

Bútorfestés alapok: milyenre is fessem?

Lassan elérkezünk a sorozatban a festéshez, azonban egy kis hiányérzetem támadt. Van még néhány gondolat, amit a festés előtt érdemes megfontolni, ezekről írok most.
Röviden ezt talán így lehetne összefoglalni:

Ez persze nem jelenti azt, hogy egy lack asztalkából ne lehetne csodálatos dolgokat alkotni, de biztosan nem vintage stílusban.

Lássuk mire is gondolok.
Az ember lánya/fia (bizony lassan megszűnni látszik a nők egyeduralma a bútorfestés terén) általában két okból szánja rá magát a bútorfestésre:

1. Örökölt, kapott egy olyan bútort, amitől nem szeretne megválni, de az eredeti állapotában már nem igazán mutatós. Esetleg összeköltözött a párjával és a korábban vásárolt darabok nem igazán illenek egymáshoz, de nincs keret mindent lecserélni. Ezekben az esetekben a bútorok adottak, azokhoz kell megtalálni az új külsőt.

  • Ilyenkor az első feladat meghatározni a bútor helyét a lakásban. Miután ez megvan, ki kell találni, hogy szeretnénk e a festett darabot a szoba fókuszpontjává tenni. Ha igen, jöhetnek a különlegesebb, színesebb, akár extrémebb megoldások. Ha nem szeretnénk a kiválasztott darabot a szoba látványelemévé tenni, akkor érdemesebb egy egyszerűbb, kevésbé díszes külsőt adni neki, ami illeszkedik a szoba többi részéhez.
  • Ezután jöhet az inspirálódás. Ez szerintem nagyon fontos eleme a festésnek – vagyis az előkészületeknek. 
    • Írjuk össze a meglévő bútorunk fő stíluselemeit. Mire is gondolok? Hoztam két példát:

    • Ez egy régebbi munkám. Ennél a bútornál meghatározó elemek: dúsan díszített faragások, berakások, a díszlécezés, az íves vonalak, a kecses lábak.
    • Ennél már más a helyzet:

    • Itt a kiindulási alap egy egyszerű vonalú komód, nincsenek díszítések, egyenes vonalak és éles sarkok jellemzik.
    • Ezen a vonalon elindulva össze kell gyűjteni a saját bútorok stílusjegyeit. 
    • Ha ez megvan, rá lehet kattanni a pinterestre. Ez tulajdonképpen egy képmegosztó weboldal. Elképesztő mennyiségű fotót találhatunk, és a program előbb utóbb az ízlésünkhöz is igazítja a megjelenített képeket. Nem mindenki kedveli, de szerintem egy kezdő bútorfestőnek nincs jobb inspirációforrás.
    • Keressünk olyan fotókat, amik tetszenek, és ahol a bemutatott bútorok fent említett fő stíluselemei megegyeznek a mieinkkel. Ez nagyon fontos! Ahogy az elején írtam, hiába tetszik egy dúsan faragott shabby asztalka, ha nekünk egy ikeás lack asztalkánk van… Lentebb mutatok is példákat erre.
    • Ha nagyjából kiválogattuk a képeket, akkor jöhet a szelektálás. Válogassuk össze a leginkább tetsző 4-5-6 db képet és nézzük meg alaposan. Figyeljük meg a részleteket, állapítsuk meg, hogy milyen technikával készült, próbáljuk meg fejben összerakni, hogyan is lehet ezt megcsinálni. Ha valami nem egyértelmű, keressünk rá neten esetleg nézegessünk több képet róla és előbb utóbb kitisztul a dolog.

Ezek alapján lassan eljutunk oda, hogy kitaláljuk, hogyan is fessük le a bútorunkat. Amikor minden összeállt, akkor képzeljük el a bútort a szobában, hogyan is nézne ki, ha tetszik az elképzelés, akkor zöld lámpa 🙂 kezdődhet a festés. Ha valami nem klappol tökéletesen akkor aludjunk egyet az egészre, lépjünk vissza egy lépést és folytassuk a tervezgetést.

Még egy megjegyzés csak így margóra. Ha esetleg találtok egy képet, ami egy az egyben tökéletes, nem akartok változtatni semmin „csak lemásolni”, az sem bűn ám! Az eredeti bútor tulajdonosa valószínűleg nem fog kopogtatni az ajtótokon, hogy jogdíjat kérjen az ötletéért. Másrészt úgysem lesz teljesen ugyanolyan, még ugyanaz az ember sem tud kétszer ugyanolyat alkotni. Ha sokat festetek előbb utóbb rátaláltok a saját „hangotokra” egyre kevesebb inspiráció kell majd és egyre több ötlet jön majd fejből. De ehhez idő kell, nem is kevés. Egyáltalán nem bűn az, ha elsőre még igenis máshonnan kell az ihlet!

Miután a meglévő bútor problematikáját megoldottuk, nézzük a másik lehetőséget:

2. Egy reggel arra ébredünk, hogy egyre növekvő kreatív energiánkat a bútorok ellen szeretnénk fordítani, vagyis saját festett bútorokkal akarjuk magunkat körülvenni. Ebben az esetben lehetséges, hogy nincs még meg a kiszemelt bútordarab. Az inspirálódás fő lépései itt is hasonlóak a fent leírtakhoz azzal a különbséggel, hogy egy kicsit szabadabbra engedhetjük a fantáziánkat. Ekkor is azzal kezdjünk, hogy döntsük el hova szánjuk a bútort és, hogy mennyire szánunk neki központi szerepet (látvány szempontjából).

  • Ha ez kész, jöhet a pinterest. 
  • Amikor nagyjából megvagyunk, akkor kezdjük el szűkíteni a kört 4-5-6 darabig. Vizsgáljuk meg ezt a néhány képet először a bútor szempontjából. Szedjük össze a képeken szereplő bútorok fő stílusjegyeit és írjuk le. 
  • Ezzel a cetlivel induljunk el bútort venni. Fontos, hogy ne csábuljunk el, ne hagyjuk magunkat meggyőzni másról! Olyan bútort vegyünk ami rendelkezik a listánkon szereplő – jó esetben – minden tulajdonsággal, így nem lőhetünk mellé.
  • Ha megvan a bútor akkor a fent leírtakhoz hasonlóan figyeljük meg a technikai részleteket és ha kellően felkészültnek érezzük magunkat kezdődhet a festés!

Néhány példa arra, hogy milyen bútorból, mit is érdemes csinálni:
Tucatjával lehet találni az ehhez hasonló eladó komódokat:

Vagy másik tipikus darab:

Nos ezekből sosem lesz ilyen:

Szerintem elég könnyen érthető, hogy miért.

Lehet viszont belőle ilyen:

Vagy ilyen:

Vagy akár ilyen is:

Dresser Makeover | 12 DIY Bedroom Projects for the Weekend

Nem is rossz ugye?

Ebből például:

egy kis fantáziával lehet valami ilyen:

Nagyon tipikus fenyő szekrény:

Tökéletes alap lehet ehhez:

Armoire vintage design scandinave « Chiara »

vagy akár ehhez:

Larder cupboard handpainted in Farrow & Ball Estate Egshell - 'Pavilion Gray'. Tulip wood carcass with painted birch ply panels and maple faced birch ply shelves. Dovetailed oak drawers on high quality soft close runners. Oak spice racks. High quality solid brass hinges and adjustable brass shelf supports. Solid oak cornice and walnut knobs.
https://www.matthewwawman.co.uk/pics/larder-cupboard-06/P1060111-6c.jpg

Mindezek alapján azt gondolom, hogy minden bútorban meg lehet találni a szépet, amit érdemes kiemelni és minden darabból válhat egy csodaszép mestermű, ami a szoba dísze lehet és az alkotója méltán lehet rá büszke.

A fent leírtak természetesen szubjektívek, a saját véleményemet tükrözik. Tiszteletben tartom, ha másnak más tetszik, ezzel nincs semmi gond.

Remélem ezzel az írással sikerült egy kicsit segítenem „milyenre is fessem?” kérdés megválaszolását. Ha igen és kedvet kaptál a festéshez, akkor a sorozat korábbi részeit itt találod:

A bútor kiválasztása
Előkészítés
Alapozás
Az ecset kiválasztása

Örömteli alkotást kívánok!
Viki

Leave a Comment