fbpx

A nappalink felújítása – a kezdetek

A cím akár úgyis szólhatna, hogy hogyan újítsd meg a nappalidat kis költségvetésből, úgy hogy közben minél több dolgot hasznosíts újra, és a lehető legkevesebb új dolgot vásárolj. 
Csak ez egy kicsit hosszú lenne 🙂

De azt hiszem a lényeg érthető. A célom az volt, hogy a szűkös anyagi keretünkből egy stílusos, otthonos, szerethető és funkcionális nappalit varázsoljak és közben minél kevesebb szemetet termeljek.

De ahhoz, hogy az egész képet lássátok, az elejéről kezdem  🙂

A házat 2013-ban vásároltuk, szerkezetileg egész jó állapotban volt, de a belső terek erősen felújításra szorultak, illetve egy fűtéskorszerűsítés is szükséges volt. Ez akkor el is vitte a keretünk nagy részét, így a dizájnra túl sok nem maradt…

Innen indultunk:
(ugye milyen hangulatos a talicskás csendélet :))

A borzasztó hideg és nem túl szép járólapra laminált parketta került, az akkori agymenésem  – legyen minden fehér – szerint. Egyébként ennek azóta is örülök, mert bár a fehér imádatom jócskán alábbhagyott, de ez a padló szerencsére sok mindenhez passzol.

A falak törtfehér színűek lettek és az ablakos falra virágos tapéta került. Ezt a döntésem egyébként azóta sem értem teljesen, mert ezek a rózsaszín rózsák igazából sem akkor sem most nem az én világom. Ezt inkább a kialvatlanság, a fáradtság és a gyors döntéshozatal okozta stressz számlájára írom 🙂

A berendezésen már akkor is spórolnunk kellett 🙂
Az ülőgarnitúrát a férjem nagymamájától kaptuk, egy régi holland használt bútorosnál vette. Enyhén szólva is ódivatú volt szegény, de alapvetően nem volt vele gond, ráadásul tömör tölgyfa a váza, ez simán kibírja még ezt az évszázadot is 🙂

Én ekkortájt ismerkedtem a bútorfestéssel, nem mertem egy ekkora bútort egyedül bevállalni, így végül ezt is és az átkárpitozást is szakemberre bíztuk.
Egy egyszínű, szürke kárpitot választottunk, ami azóta is egész jól bírja, pedig a gyerekek elég alaposan tesztelik nap mint nap 🙂 (A kárpitos egyébként csodás munkát végzett, elképesztően precíz és igényes lett a kárpitozás, ha Debrecen környékén keresel kárpitost meleg szívvel ajánlom őket)
A festésről ez már sajnos nem mondható el, kicsit koptatott vintage jelleget szerettünk volna, és végül ilyen is lett, csak a kivitelezés nem volt igazán minőségi. A festék azóta sajnos foltosodott, sok helyen teljesen lepergett, szóval ez már javításra szorul.

Mivel nálunk a nappali központi helyen van, összesen 6 ajtó és egy boltív is van benne, így elég kevés a bútorozható falfelület. Szinte csak a TV és a könyvek tárolására szerettünk volna bútort ide. Ehhez anno az ikeából választottunk egy olcsó vitrines kombinációt, ami összességében még a mai napig használható állapotú. 

Ezen kívül a laptop tárolására beszereztünk egy hemnes írószekretert.

A szőnyeg szintén egy ikeás fekete-fehér darab, ami sajnos nagyon rossz döntésnek bizonyult a gyerekek mellé. Ezt családon belül gyorsan megoldódott, kaptunk egy praktikus, nagyon könnyen tisztán tartható, kézi szövésű darabot. Ami tényleg nagyon praktikus, de a színe és a mintája feladta a leckét, de erről majd később…

Elnézést kérek a borzasztó képekért… Csak ilyeneket találtam, de az előtte állapotot teljesen hűen tükrözik 😀

Igazából a teljes berendezés és dizájn nagyon esetleges, leginkább semmilyen volt. Akkoriban fogalmam sem volt a színekről, a lakberendezés alapjairól… Így – bár nem volt azért vállalhatatlan – de elég unalmas volt az egész. 

Azóta eltelt több majdnem 10 év, sokat változtunk mi is, az igények is. Én már hónapok, sőt lassan inkább évek óta gyűjtöm az inspirációt, tervezem a lehetséges megoldásokat. 
A következő részben ezt a fejezetet – az ötletelés és tervezgetés fázisát mutatom meg Nektek. 
Tartsatok velem, lássuk mi sül ki ebből 🙂

Leave a Comment