fbpx

Bútorfestés lépésről lépésre: a hullám mintás komód

Ebben a bejegyzésben az alábbi komód készítését osztom meg Veletek.

Ez a munkám nagy sikert aratott, sokatoknak tetszett. Ez meg is lepett picit, mert elég markáns darab, nem a sokaknak tetsző, fehér – visszakoptatott stílus. Mindezzel együtt, higgyétek el, hogy annak ellenére, hogy erőteljes bútor, sokkal könnyebben beilleszthető a legtöbb otthonba, mint a fehér, koptatott darabok. Már korábban is írtam, hogy az itthoni házak/lakások többsége nem rendelkezik azokkal az alap adottságokkal, mint egy francia villa (nagy terek, hatalmas ablakok, csak hogy a legalapvetőbbeket említsem). Ennek okán nem is mutatnak jól azok a bútorok, amik egy ilyen villában igen, ne erőltessük ami stílusidegen. Lehet helyettük ilyen kis ékszereket alkotni, amik az itthoni szobák többségében is megállják a helyüket.
Tervezek egy komolyabb posztot is ebben a témában, erről majd ott részletesebben.
Visszatérve ehhez a komódhoz, nekem is nagy kedvencem lett, el kell ismerjem 🙂 Ennek ellenére az elkészítése egyáltalán nem volt bonyolult, inkább időigényes.

Lássuk hát, mire volt szükség hozzá:

  • Azúr bagoly tejfesték – esőfelhő, hóvirág, füst, ében
  • Azúr bagoly tapadásfokozó
  • Vans átlátszó viasz
  • Annie Sloan fekete viasz, sötét viasz
  • Pentart antikoló paszta – réz
  • Cadence füstfólia – bronz
  • Cadence füstfólia ragasztó

A készítés menete:

  • A komód tetejét levettem és lecsiszoltam róla a festéket. Először hőlégfúvóval próbálkoztam, de nem sok sikerrel, így maradt a csiszolás. Elég nagy meló volt… A legvégén 240-es papírral simára csiszoltam.
  • Következett a festés. A komódot alaposan lemostam mosószeres vízzel. Kikevertem a festéket szokásos módon (1 rész festék : 2 rész víz), majd tapadásfokozót adtam a festékhez (2 rész festék : 1 rész tapadásfokozó). Erre csak az első réteg esetén volt szükség.
  • A lakkozott felületre az első réteg még nagyon vékonyan fedett, a második már jobb lett.
  • Összesen 3 réteg került rá, így már szép lett a felület.
  • Ezután jöhettek a színes hullámok, először a fehér.

A festés során az egyik leglényegesebb dolog az ecset volt.

  • A fehér réteg festésekor a 2. számú ecsetet használtam. Érdemes az ecsettel szélről indítani, és a bútor közepe felé húzni. (Az 1-es ecsettel a kék színt festettem)

  • Így szép kontrasztos lesz a festés. 
  • Ha az ecsetszálak itt-ott nyomot hagynak a sötét festéken, akkor azt érdemes száradás után egy kicsi (4-5. számú) ecsettel javítani.
  • A fehér színből összesen két rétegre volt szükség.
  • Ezután következett a szürke szín. Ehhez a 3. számú ecsetet használtam, hasonlóan festettem, mint a fehér réteget. Ebből szintén 2 réteg kellett.
  • Már csak az utolsó, fekete réteg volt hátra, szintén a 3. számú ecsetet használtam, 1 réteg elegendő volt.
  • A csúcsoknál a kis ecsetekkel még „kihegyeztem” a végeket, hogy kellően „hegyesek” legyenek a hullámok.

  • Legvégül a füstfólia ragasztót vittem fel, hasonlóan, mint a festéket. Kis száradás után rásimítottam a fóliát, a felesleget egy ecset segítségével lesepertem.
  • Az egész felületet átlátszó viasszal kentem át.
  • A fiókok szélét a kék részeken, nagyon vékonyan fekete viasszal árnyaltam.
  • A fiókgombokat réz antikoló pasztával kentem át.
  • A fedlapot egy rétegben, de bőségesen, sötét viasszal kentem át, ez szépen kiemelte a fa erezetét.
És íme az eredmény:

Nagyon látványos átalakulás, és higgyétek el, nem volt olyan nehéz. Időigényes volt a sok réteg és a sok száradási idő miatt, de maga a festés nem különösebben technikás, kis gyakorlás után bárkinek sikerülhet!

A festékeket és az átlátszó viaszt az Azúr Bagoly webáruházból rendeltem.

Remélem tetszik az átalakítás. Ha kedvet kaptál a festéshez, itt nagyon sok infót találsz a kezdéshez.
Ha szívesen olvasnál hasonló átalakításokról, akkor a korábbi munkáimat itt találod.

Örömteli alkotást!
Viki

Leave a Comment